12 május 2018

HU | ALEXANDER RYBAK A 2018-AS LISSZABONI EUROVÍZIÓS DALFESZTIVÁLON






Alexander 2018-ban másodszor vett részt az Eurovízión

Alexander 2018. március 10-án megnyerte a norvég nemzeti Eurovízió-válogatót (Melodi Grand Prix) és ezzel immár másodszor képviselhette hazáját a dalversenyen “That’s How Write a Song” című saját dalával.

A május 10-i elődöntőben valamennyi versenytársát megelőzve,  a norvég csapat ismét az első helyet érdemelte ki a zsüri- és a nézői szavazatok alapján.Így természetesen továbbjutott a döntőbe.Ennek végén a 15. helyet szerezte meg.  IN ENGLISH

A döntős produkció:

Eurovíziós “képeslapja”:

Interjúk a lisszaboni két hét alatt – magyar felirattal is:

Alexander a próbahéten arra is szakított időt, hogy meglátogasson egy lisszaboni zeneiskolát, ahol többek között a “Fairytale”-re is megtanította a diákokat, és végül egy közös minikoncertet adtak. Videóriport a mesterkurzusról – magyar felirattal:




 Fotóválogatás a lisszaboni eseményekről:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése